2024.5.27 8:43
Olvasási idő 1:11
Kovács M. Dávid

Bejelentették, ki lesz a következő magyar űrhajós

TECH-TUDOMÁNY ŰRKUTATÁS

A jelöltek legfiatalabbja, a 32 éves Kapu Tibor lehet a következő magyar kutatóűrhajós. A tartalékos űrhajós a 35 éves Cserényi Gyula. Mindkettőjükre nehéz feladatok várnak.

Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – írja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői bejelentése nyomán az MTI.

A minisztérium közleménye szerint 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül négy jelöltet választottak ki, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott

– jelentette Szijjártó Péter.

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula személyében egy tartalékos űrhajóst is kijelöltek. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát, mind a fizikai, mind a mentális állóképesség szempontjából komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk. A következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.

Szijjártó Péter bejelentése szerint Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós
Szijjártó Péter bejelentése szerint Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós Forrás Illyés Tibor / MTI


Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol a NASA, illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát. „Mindketten ugyanazt a kiképzést fogják végigcsinálni, tehát ha adott esetben valamilyen ok miatt cserére van szükség, akkor sem veszik kárba az eddigi munka“ – mondta.

Kiemelt tartalom
Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet, akik közül valaki közel egy hónapot tölt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet, akik közül valaki közel egy hónapot tölt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén 2023.3.7 14:01

A miniszter arra is kitért, hogy a még az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a misszió munkáját majd a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni. „Őszintén reméljük, hogy ez a küldetés is legalább annyira sikeres lesz majd, mint a 44 esztendővel ezelőtti. Farkas Bertalan után tehát hamarosan újabb magyar repül az űrbe kutatóűrhajósként“ – fogalmazott.