2024.4.10 10:09
Olvasási idő 0:53
Szöllősi Anna

Egy bolond kettőt csinál: Joaquin Phoenix és Lady Gaga egymásba habarodik a Joker 2 előzetesében

FILMEK + SOROZATOK ELŐZETES JOAQUIN PHOENIX LADY GAGA

Az első rész tükrében furcsának tűnhet, de a Joker-film folytatásában fontos szerepe lesz a zenei betéteknek, amiből némi ízelítőt is kapunk az első előzetesben.

Megérkezett az első hivatalos előzetes a Joker: Folie à Deux (Kétszemélyes őrület) című filmhez, ami annak a 2019-es pszichológiai thrillernek a folytatása, amiért Joaquin Phoenix elnyerte a legjobb színésznek járó Oscar-díjat. A film alkotóját, Todd Philipset a legjobb rendező, valamint a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában is jelölték a díjra, a produkció összesen 11 jelölést zsebelt be.

Az első rész hatalmas siker volt, és minden idők legnagyobb bevételű, R besorolású (17 évnél fiatalabbak csak szülői felügyelettel nézhetik meg) filmje lett: összesen 1,79 milliárd dollárt termelt globálisan – emlékeztet a Telex. Az American Horror Story, a Csillag születik és A Gucci-ház után Lady Gaga Harley Quinnt fogja alakítani a folytatásban, míg Joker szerepébe ismét Joaquin Phoenix bújik. A Joker 2-ben Catherine Keener, Brendan Gleeson, Jacob Lofland és Harry Lawtey is szerepel, Zazie Beetz pedig az első filmből tér vissza. 

A 2019-es Joker komoly és drámai hangvétele miatt egyelőre talán nehéz elképzelnünk, de a zene elengedhetetlen eleme lesz a produkciónak, ami feltehetően musicalszerű formában érkezik, legalább 15 feldolgozással. Köztük lesz a That's Entertainment című szerzemény az 1953-as The Band Wagon (A zenevonat) című musicalből, az előzetesben pedig Jackie DeShannon What the World Needs Now Is Love című dala csendül fel, amire a két főszereplő táncra is perdül.

A Joker: Folie à Deux október 4-én debütál az amerikai mozikban, Magyarországra várhatóan egy nappal korábban, október 3-án érkezik a film.