2024.3.8 13:00
Olvasási idő 2:12
Maier Péter

PREMIER: Ilyen, amikor egy pillanatra véletlenül szép lesz az élet – megérkezett az egy5egy zenekar új klipje

PREMIER: Ilyen, amikor egy pillanatra véletlenül szép lesz az élet – megérkezett az egy5egy zenekar új klipje
Forrás egy5egy
ZENE EGY5EGY MAGYAR ZENE PREMIER

Az egyik legígéretesebb fiatal zenekar, az egy5egy március 12-én hozza ki második nagylemezét, ennek utolsó előfutára a 'Jaj, milyen szép' című dal. Az ehhez készült videóklip nálunk látható először.

Aki figyelgeti a magyar alternatív gitárzene feltörekvő generációját, szinte biztosan találkozott már az egy5egy nevével, akik egy gimnáziumi szerelemprojektnek indultak, de az utóbbi években egyre komolyabban veszik a projektet, és a közönség is egyre komolyabban veszi őket. 2022-ben jelent meg első, Szépek voltak egyszer című nagylemezük, amelyet a pécsi ZAJZAJZAJ stúdióban vettek fel Egyedi Péter produceri együttműködésével. 2023-ban Egyedül bárkik címmel tartottak kétfelvonásos színháztermi koncertet a Marczibányi Téri Művelődési Központban fúvószenekarral és nagybőgővel kiegészülve, az est anyagából pedig kiadtak egy kislemezt, illetve szintén tavaly hozták ki az Utómunkák című EP-jüket is. Jelenleg az Esti Kornél, a 30Y és az Elefánt vendégzenekaraként turnéznak országszerte, a klubkoncerteken kívül pedig olyan fesztiválokon is találkozhatunk velük idén, mint a Fishing on Orfű vagy a Pécsi Egyetemi Napok.

Az egy5egy március 12-én hozza ki második nagylemezét, az El nem álló nagy vihart, amelynek második előfutárához, a Jaj, milyen szép című dalhoz készítettek videóklipet. Ez itt, nálunk látható először.

A videóklipet Antos Krisztofer rendezte, aki régóta együtt dolgozik a zenekarral. A Jaj, milyen szép egy három „kisfilmből“ álló sorozat utolsó darabja – ennek első része volt a 2022-es Napnál előbb, a második pedig a kedden megjelenő albumról elsőként kihozott Körkörös. Ezeken a videókon keresztül egy összefüggő történetet mesél el a rendező.

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Charli XCX és Jelly Roll új lemezeivel élvezzük a jó időt Playback Péntek: Charli XCX és Jelly Roll új lemezeivel élvezzük a jó időt 3 nappal ezelőtt

Kinek ne lenne ismerős az érzés, amikor a „jaj, milyen szép az élet“-típusú boldog pillanatokat az elmúlástól való félelem borusítja be? Az egy5egy gyakran foglalkozik ezzel a témával, dalaikat áthatja a kapunyitási pánik és az állandó bizonytalanság. Ennél a dalnál egy kicsit más volt az alkotói szándék: megtartani a szép-élet-érzést, vagy legalább megpróbálni szépnek mutatni az életet, megfűszerezve a magyar valóság nosztalgikus jeleneteivel, amelyek a klipben is visszaköszönnek.

A zenekar tagjai a "Jaj, milyen szép" klipjének forgatásán
A zenekar tagjai a "Jaj, milyen szép" klipjének forgatásán Forrás Kovács Anna

A dal egy tavaly nyári, kőrőshegyi alkotótáborozás során született. Oláh Levente, a zenekar énekes-gitárosa szerint, ahogy odaértek, azonnal megragadta őket a balatoni strand hangulata, ez az érzés volt a gyújtópálca az alkotáshoz is.

Van egy jellegzetes illat a strandokon, ahogy keveredik a Balaton szaga a büfék illatával a friss nyári napsütésben. Valahogy egyből előidézi az eddigi összes balatoni nyaralás emlékét. Ez történt most is, ahogy odaértünk a legközelebbi bolthoz kint maradtam a parkolóban megírni az első verzét még gyorsan, amíg friss volt az élmény

– meséli Oláh. „Aztán vásárlás, autó, Papa welcome pálinkája és Viktor kezébe került az akusztikus gitár. Elkezdett rajta pengetni valamit, egy-két módosítás, és megvolt az alaptéma. Ott éreztem azt, ahogy elkezdett lemenni a nap, miközben ittam mezítláb a fröccsömet a fűben, hogy hát ez k*rva jó. Szép az élet. És akkor lett egy refrén. Viktorral összeraktuk a második verzét, közben elkészült a refrén, a refrén utáni téma meg valahogy kialakult. Még ott este feldemóztuk az egészet, aztán örültünk neki, hogy igazából már most megérte lejönni.”

Kiemelt tartalom
PREMIER: Shoegaze- és Slowdive-rajongók, hallgassátok meg nálunk először a SONYA első magyar dalát PREMIER: Shoegaze- és Slowdive-rajongók, hallgassátok meg nálunk először a SONYA első magyar dalát 2024.10.10 16:00

A klipet két nap alatt forgatta le a csapat, és igyekeztek minél több humort belecsempészni, amihez hozzájárult Dióssy Ákos 'Dió' jelenléte is. A Kispál és a Borz billentyűseként is ismert zenész a teljes nagylemezen együtt dolgozott az egy5egy zenekarral, és a közös munka során annyira jóban lettek, hogy vállalta a szereplést a videóklipben is.

Dióssy Ákos és az Egy5egy tagjai a klip forgatásán
Dióssy Ákos és a zenekar tagjai a klip forgatásán Forrás Kovács Anna

Az egy5egy új lemezét március 15-én, telt ház előtt mutatja be a Dürer Kert kistermében, azt követően pedig „második otthonukba“, Pécsre is elviszik az El nem álló nagy vihart március 28-án.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!