2023.11.15 13:20
Olvasási idő 0:43
Szöllősi Anna

Billie Eilish Olivia Rodrigóra gondolt, amikor megírta a Goldwing című dalát

ZENE BILLIE EILISH OLIVIA RODRIGO ZENE

Billie Eilish nagyon féltette a fiatal énekesnőt, ez az érzés pedig még egy dalt is szült.

A 2021-es Happier Than Ever című lemezen helyet kapott Goldwing kicsit olyan, mintha egy atyai intelem lenne egy idős, bölcs ember szájából, ami annak fényében mégiscsak vicces, hogy Eilish maga is csak 19 éves volt a dal megjelenésekor – bár semmi kétség, hogy többet élt és látott, mint a kortársai. A Los Angeles Timesnak adott, kedden megjelent interjújában Eilish arról beszélt, hogy a dalt a még nála is fiatalabb Olivia Rodrigo inspirálta.

Azt fogják mondani, amit hallani akarsz / Aztán eltűnnek / igényt tartanak rád, mint egy szuvenírre / csak hogy egy év múlva eladjanak 

– énekli Eilish a fenti sorokat, amiket az interjúban elmondottakkal még tisztábban láttat. 

„Oliviával szemben felvettem egy védelmező szerepet. Van egy Goldwing című dalom a legutóbbi albumon, ami egy kicsit róla szól. Nem csak róla, de rá gondoltam, amikor írtam. Épp akkor futott be, és fiatalabb volt nálam, pedig senki sem volt nálam fiatalabb“ – mondta Eilish, akinél Rodrigo csupán 14 hónappal fiatalabb.

Az interjúban arról is beszélt, hogy teljes mértékben azonosulni tud Rodrigóval, akit nagyon féltett, hiszen ugyanazon mentek keresztül, amikor még tinédzserként, egyik napról a másikra váltak a legkeresettebb világsztárokká.