2023.11.14 16:25
Olvasási idő 0:43
Masszi-Rigó Csilla

Kikapcsolható lesz az Instagram egyik fontos funkciója

TECH-TUDOMÁNY INSTAGRAM

Bár sokan örülni fognak a kikapcsolható funkciónak, előre látjuk, mennyien lesznek kiakadva miatta.

Míg a chatelős programok és alkalmazások hajnalán a legtöbb program még nem írta ki, elolvasta-e beszélgetőpartnerünk a neki szánt üzenetet, ma már szinte mindenhol látjuk azt a bizonyos pipát vagy 'látta' jelzést, mellyel megbizonyosodhatunk arról, hogy az üzenetünk célba ért.  

Forrás Didem Mente/Anadolu Agency via Getty Images

Ez a funkció az évek során rengeteg vitát és konfliktust szült, a TechCrunch szerint pedig mára több közösségi médiával foglalkozó cég eljutott odáig, hogy fontolóra vegye a jelzés eltüntetését. Így lehetséges az, hogy a jövőben az Instagramot fenntartó és fejlesztő Meta is felkínálja majd a lehetőséget az ún. láttapipa elrejtésére. Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója, valamint Adam Mosseri, az Instagram vezetője ugyanis bejelentette, hogy az Instagramon hamarosan ki lehet majd kapcsolni a funkciót.

Bár még nem tudni, mikortól lesz elérhető a funkció, az Instagram vezére arról nyilatkozott, hogy már tesztelik is a beállítást. Arról is beszélt, erre a döntésre a felhasználói visszajelzések nyomán jutottak. Az újítás lehetővé fogja tenni, hogy csak az általunk beállított beszélgetésekben tűnjön el az 'olvasva' jelzés, a funkció pedig könnyen előhívható lesz, a beszélgetésben csak rá kell majd bökni a partner nevére, és már aktiválhatjuk is a lehetőséget.