2023.6.26 13:50
Olvasási idő 0:52
Maier Péter

Elloptak valamit a Nemzeti Múzeumból, Yoko Ono magyar származású exének kiállításáról

KULTÚRA YOKO ONO

Három kellék eltűnt Havadtőy Sámuel kiállításáról.

Kellékek tűntek el Havadtőy Sámuel (Sam Havadtoy) festő kiállításáról a Magyar Nemzeti Múzeumból – írja a Blikk. A művész beszámolója szerint a Kulturális migránsok című kiállításon mindegyik képe két verzióban látható, a második alkotás elé pedig egy fedelet illesztett, amit a látogatók el- és visszahúzhatnak. Egy ehhez használatos eszközt, úgynevezett raklit vittek el, egészen pontosan hatból hármat. 

Kulturális migránsok a kiállítás címe, mert 11 olyan művész alkotásai inspirálták, akiknek a művészetére nagy hatással volt az a sokszínűség, amely a világ több pontján való életüknek köszönhetően jött létre. Én is egy ilyen kulturális migránsnak tartom magam, hisz magyarként, majd brit állampolgárként végül Amerikában kötöttem ki, de éltem Spanyolországban is

– mondta Havadtőy a Blikknek. „Azért bosszant ez igazán, mert az ember két évet tölt el azzal, hogy valamit megmutasson, megértessen a látogatókkal, és elgondolkodtassa őket azon, mennyire vagyunk nyitottak valójában más kultúrákkal szemben. És akkor néhányan nem finoman, tisztelettel bánnak a művekkel, hanem erősebben húzzák, csapkodják a fedeleket, ráadásul ez a három rakli is magántulajdonba került valahogy“ – mondta a képzőművész a lopásról.

Sam Havadtoy a Hommage - Kulturális migránsok című kiállításának sajtóbejárásán a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. június 21-én. A művész tárlata, amely a 20. századi képzőművészet tizenegy mesterének újraalkotott képeit mutatja be, június 22-től augusztus 27-éig látogatható. Forrás MTI/MTVA

A magyar származású amerikai Havadtőy Sámuel nem csak arról híres, hogy a New York-i festővilág egyik kiemelkedő alakja, hanem onnan is, hogy húsz éven keresztül volt Yoko Ono élettársa. Arról is beszélt a Blikknek, hogy a nővel már nem tartja a kapcsolatot, de Yoko John Lennonnal közös fiával, Sean Lennonnal szokott beszélni.