A hírek szerint a brüsszeli Liszt Ferenc Intézet aznapra más programot szervezett.
Alig egy hét múlva lépett volna fel a Carson Coma a brüsszeli székhelyű Liszt Ferenc Intézetben, a zenekar koncertjét azonban szinte az utolsó pillanatban mégis lemondta az intézmény, a fellépést pedig nem is fogják pótolni. A május 30-ra szervezett akkusztikus koncert éppen azután lett visszamondva, hogy az együttes egy hete adta ki igencsak kormánykritikus új dalát és annak klipjét, a Feldobom a követ című számot. Nem sokkal később CC frontembere nyíltan állt ki közönsége előtt a tanárok és a tüntető diákok mellett egy kecskeméti koncerten, és bírálta azt a helyi kollégiumot, amely kirúgott egy diákot, amiért az mémet gyártott az igazgatóról, aki egy avatási ünnepségen fordítva tartotta a nemzeti színű szalagot.
![](https://storage.refresher.hu/article/40ca0a7ee57e5e693616.jpg?is=1200x2000&s=944c01ca82b7b8213f21d430de53d269b221d7dae45ca36c8843caa8381f829c)
Ahogy a Telex cikke írja, a brüsszeli Liszt Ferenc Intézet fenntartója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Hogy pontosan mi az oka a koncert lemondásának, azt a zenekar tagjai sem tudják, nekik az intézet annyit mondott, hogy végül egy másik programot szerveztek aznapra. Ahogy Héra Barnabás, a Carson Coma dobosa a Telexnek elmondta,
![Playback Péntek: Dua Lipa, Blahalouisiana és Margaret Island a hét megjelenései között](https://storage.refresher.hu/article/Playback-Pentek-Dua-Lipa-Blahalouisiana-es-Margaret-Island-a-het-megjelenesei-kozott~f8b8b2985c4e1903abfa.jpg?is=150x200c&ic=189x0x809x1079&s=a3564606d288ae4d56a9d043dfb8be553f4e100f807ec8c72f9f4ce5b945ea50)
„Nem találkoztunk még soha olyan helyzettel, hogy hét nappal a fellépés előtt lemondják a koncertünket. Nagyon sajnáljuk, mert nagyon vártuk a koncertet. Ennél többet mi egyelőre nem tudunk mondani az egészről.”