2023.5.4 17:36
Olvasási idő 1:03
Masszi-Rigó Csilla

Ed Sheeran felhagyhat az énekléssel

ZENE ED SHEERAN

Az angol énekest azzal vádolják, szerzői jogokat sértett.

Ed Sheeran azzal fenyegetőzött a minap megrendezett tárgyaláson, felhagy az énekléssel, amennyiben elveszíti a szerzői jogok megsértése miatti pert, amelyet Ed Townsend, Marvin Gaye egykori írótársának örökösei indítottak ellene. Az angol énekest azzal vádolják, hogy Gaye "Let's Get it On" című dalából lopott anyagot a "Thinking Out Loud" megírásához.

Sheeran hétfőn New Yorkban szólalt fel tanúként az ügyben, és igazán sértőnek nevezte a vádakat, azt vallotta, hogy a szóban forgó akkordok gyakori progressziónak számítanak, amelyet több dalban is használtak már az elmúlt évtizedek során. 

Amikor Sheeran ügyvédje, Ilene Farkas megkérdezte tőle, mit tenne, ha az esküdtek megállapítanák, hogy a "Thinking Out Loud" Gaye 1973-as slágerét másolta, a férfi azt mondta:

Ha ez megtörténik, én befejezem, abbahagyom. 

– írja a People magazin. „Nagyon sértőnek találom. Nagyon keményen dolgozom azért, hogy ott legyek, ahol most vagyok.”

Sheeran a Grammy-díjas dalt Amy Wage-dzsel közösen írta, aki szintén a tanúk padjára ült, és a jogsértési vádakat "lesújtónak" valamint "ijesztőnek" nevezte. 

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Ed Sheeran, Azahriah és Dzsúdló durrantja be nálunk a hétvégét Playback Péntek: Ed Sheeran, Azahriah és Dzsúdló durrantja be nálunk a hétvégét 2023.5.5 17:08

Wage azt vallotta, hogy hivatalosan soha nem tanult meg gitározni, csak egy egyszerű akkordmenetet használt a kérdéses dalban. „Csak néhány egyszerű akkordot játszottam, amiket tudtam, hogyan kell játszani” – mondta Wage, hozzátéve, lehetetlen, hogy egy másik dalban megsértette volna a szabályokat.

Ed Sheeran május 4-én Manhattanben. Forrás Michael M. Santiago/Getty Images

Sheeran tavaly egy külön szerzői jogi jogsértési pert nyert az Egyesült Királyságban a 2017-es "Shape of You" című dala miatt. A hosszan tartó per után a következőt nyilatkozta: „Én nem egy entitás, nem egy vállalat, hanem egy emberi lény vagyok. Apa vagyok, férj vagyok, fiú vagyok. A perek egyáltalán nem kellemes élmények, és remélem, hogy ez a döntés azt jelenti, hogy a jövőben elkerülhetőek lesznek az ilyen alaptalan követelések.”