2023.4.11 17:33
Olvasási idő 1:23
Szöllősi Anna László Panna

TikTok-kihívásra és egy hatalmas bulira készül Korda György és Balázs Klári, a hangsúly a fiatalokon (és persze a Reptéren) lesz

TikTok-kihívásra és egy hatalmas bulira készül Korda György és Balázs Klári, a hangsúly a fiatalokon (és persze a Reptéren) lesz
Forrás Rausz Tícia
ZENE BALÁZS KLÁRI BUDAPEST PARK KONCERT KORDA GYÖRGY

Korda György és Balázs Klári lázasan készülnek életük első Budapest Parkos koncertjére, amit fiatal művészek bevonásával hoznak el a nagyközönségnek.

Különleges műsorral debütál Korda György és Balázs Klári a Budapest Parkban május 4-én, ahol a zenekar és tánckar mellett olyan sztárvendégek is csatlakoznak hozzájuk a színpadon, mint Csonka András, Csordás Tibi, Puskás-Dallos Bogi és Peti, illetve Schoblocher Barbara. Gyuri bácsiék először adnak koncertet a Parkban, ahol olyan ismert slágerek csendülnek majd fel, mint például a Találd ki gyorsan a gondolatom, a a Lady N, a Reptér vagy a Mamma Maria – ráadásul ezek közül többet is újragondoltak erre az estére. A házaspár úgy nyilatkozott, hogy kicsit hasonlóan érzik magukat, mint az első Sziget Fesztiválos fellépésük előtt, ahova azóta minden évben visszajárnak, immáron tizenkét éve. 

A showban rengeteg sztárfellépő is közreműködik. Forrás Rausz Tícia

Reptér-tematika

A házaspár hatalmas stábbal együtt dolgozik a stand up elemeket is tartalmazó produkción, ami több részletében is egyfajta reptéri koncepcióra épül, utalva az egyik legkedveltebb dalukra. Sőt, mivel Kordáék már a TikTok-on is jelen vannak, így a mai napon elindítottak egy táncos TikTok-kihívást (Wellai Yvette koreográfus segítségével), aminek az alapját úgyszintén a Reptér című szerzemény adta. A challenge tétje ráadásul igencsak nagy: a legügyesebb táncos színpadra léphet velük a Budapest Parkban a Reptér című daluk előadása közben.

Ezt üzenik a fiataloknak 

A szerkesztőségünk ellátogatott a koncert sajtóeseményére, ahol volt alkalmunk néhány mondat erejéig elkapni a házaspárt.

Korda György és Balázs Klári üzent is a Z generációnak Forrás REFRESHER

A kérdésünkre, hogy mi lehet az oka annak, hogy a Z generáció is szép számban képviselteti magát a koncerteken, Klári elmondta: a Reptér című sláger miatt a fiatalok jobban megismerték és megszerették őket és a teljes munkásságukat. Gyuri bácsi hozzátette: nem gondolta, hogy egy 40 évvel ezelőtt íródott dalt így felkapnak, és bár nem hitt a lájkokban, ő is elképedt és nagy büszkeséggel töltötte el, hogy az ikonikus sláger már 18 millió megtekintésnél jár. 

Kiemelt tartalom
Kamasznap a Budapest Parkban: a JusTeenTime idén Lil Frakkal, Sisivel és T.Dannyvel várja a tizenéveseket Kamasznap a Budapest Parkban: a JusTeenTime idén Lil Frakkal, Sisivel és T.Dannyvel várja a tizenéveseket 2024.9.10 16:31

Gyuri bácsi és Klári nagyon hálásak a fiatalabb korosztálynak a sok szeretetért, amit tőlük kapnak, ők is nagyon szeretik a fiatalokat, és azt üzenik nekik, hogy továbbra is tartsanak ki mellettük. 

És ne csak mellettünk tartsatok ki, hanem egymás mellett is, mert az élet egyre keményebb és nehezebb. Fiatalok vagytok, ezért lehet, hogy könnyebben tudtok alkalmazkodni, de az alkalmazkodás, a szorgalom és a kitartás nagyon fontos az élethez, és ahhoz, hogy megvalósuljanak az álmaitok

– zárta Klári.