2022.11.9 11:00
Olvasási idő 0:44
Kovács M. Dávid

Újra lecsaptak az ökoaktivisták: ezúttal Andy Warhol egyik leghíresebb művét érte támadás

KÖZÉLET KÖRNYEZETVÉDELEM

Egy újabb ikonikus alkotás lett a klímaaktivisták akcióinak következő áldozata. Ezúttal Andy Warhol Campbell-leveskonzervei bánták az akciót.

Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegeire, majd hozzáragasztották magukat az alkotáshoz. A tíz nyomatból álló mű szerencsére nem sérült meg, a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria legalábbis erről tájékoztatta a nyilvánosságot az akció után.

Az MTI híre szerint az akciót a Stop Fossil Fuel Subsidies Australia nevű csoport hajtotta végre, ami a fosszilis üzemanyagok használatának állami támogatása ellen küzd. Az ausztrál múzeum közleményben erősítette meg, hogy az aktivisták célpontja Andy Warhol 1968-ban készült Campbell's Soup I című alkotása volt.

A klímaaktivisták azt állították: a kapitalizmus veszélyeire akarták felhívni a figyelmet azzal, hogy a fogyasztói társadalmat jelképező alkotáshoz ragasztották magukat.

Míg az ausztrálok éheznek, addig a kormány percenként 22 ezer dollárt költ a fosszilis üzemanyagok támogatására

– írta a csoport a Twitter-oldalán.

 Az akció azonban gyorsan véget ért, a két tiltakozót még azelőtt kikísérték az épületből, hogy a ragasztó megkötött volna.
    
A klímaaktivisták a közelmúltban egészen radikális eszközökkel próbálták felhívni a figyelmet a bolygónkat egyre inkább fenyegető problémákra: Madridban Goya festményeire ragasztották rá a kezüket, Londonban Van Gogh egyik művére öntöttek levest, Potsdamban pedig Monet egyik remekművére kentek krumplipürét.

Az ausztrál klímaaktivisták akciójáról videó is készült: