Áder Orsolya az elmúlt hetekben őt ért vádak kapcsán mesélt kínai éveiről, diplomata-útleveléről és az állami támogatásról szóló hírekről.
Még szeptemberben a 24.hu írta meg, hogy a Külügyminisztérium több alkalommal közpénzből támogatta Áder János lányának külföldi kiállításait, és Áder Orsolya diplomata-útlevéllel is utazhatott. A festőművész akkor visszautasította, hogy karrierjét a magyar állam építette volna, most pedig az Indexnek adott jó hosszú interjúban részletesebben is beszélt arról, hogyan került Kínába és mit gondol az őt ért vádakról.
A beszélgetés maga azzal kezdődik, hogy Áder elárulja, már londoni egyetemi évei alatt sem verte nagydobra, hogy Áder János lánya, Kínában később pedig tudatosan Mulan nevű alteregója mögé bújt, mert azt szerette volna, hogy a munkái alapján ítéljék meg, ne pedig azért figyeljenek rá, mert az apja Magyarország köztársasági elnöke volt. Elmondása szerint a kezdetekben még sikerült is titokban tartania kilétét, viszont, amikor már a Londonban székelő Richmond American University London magányegyetemen tanult, egyszer azért kellett hiányoznia, mert családjával a pápához látogattak.
View this post on Instagram
„Csak a dékáni hivatalban mondtam el, az évfolyamtársaimat nem avattam be, de hát kicsi az egyetem, kitudódott a titkom. Ami így is egy évig a titkom volt, majd utána Kínában is titokban tartottam, direkt a Mulan alteregóval mentem ki. Itt van, rá van tetoválva a karomra, (mutatja), a Kisgöncöl csillagkép, az Ursa Minor pedig a vállamra, mivel a nevem, az Orsolya is azt jelenti latinul, hogy kis medve... (Ezt is mutatja) A Mulan alteregó azért jött nekem, mert ő igazi hős, szerintem mindenki ismeri az egyik legsikeresebb Disney-rajzfilm főszereplpőjét. Hétéves koromban odavoltam Mulan történetéért. Aztán később rájöttem, hogy Mulan történetének valóságalapja van, based on a true story, bocs, bizonyos dolgok angolul jobban jönnek a számra. Így nemcsak a kínaiaknak, de nekem is a hősömmé vált“
– magyarázta Áder, majd azt kezdte mesélni, hogy Kínában sem mondta el sokáig senkinek, hogy ki is ő valójában. „Ugyanúgy a saját lábamra akartam állni, ahogy Mulan“.
Kína, patkányok, hajszárító
2019-ben még diplomata-útlevél nélkül ment ki Sanghajba, ahol kezdetben kifejezetten nehéz körülmények között élt. Az interjúban elárulta, hogy egy technoklubban dolgozott és lakott, később pedig DJként is dolgozott. Állítása szerint a szülei a mai napig nem ismerik ennek az időszaknak minden részletét.
View this post on Instagram
„Ez egy kínai technoklub volt, nem európai, ezt azért mondom, mert ekkora volt a patkány (mutatja a fél karját) és ekkora a csótány (most meg a tenyerét mutatja). Hajszárítóval fűtöttem, amikor már hideg volt, fáztam“
– idézi az Index a festőnő szavait. Beszámolójában kiemeli, hogy a diplomata útlevelet nem automatikusan kapta meg, hanem a koronavírus-járvány idején kérte, amikor a kínai beutazási szabályok jelentősen megnehezítették számára az utazást, miközben több kiállítását is előkészítették az országban. Egyébként egy diplomata ismerőse vetette fel neki, hogy igényelje az okmányt, amelyről úgy tudta, hogy a köztársasági elnök családtagjainak egyébként is jár.
„Amíg nem volt diplomata-útlevelem – egyébként három testvérem van, egyiküknek sincs diplomata-útlevele, egyszerűen nem volt szükségük rá –, addig havonta el kellett hagynom Kínát, el kellett vonatoznom Sanghajból Hongkongba, meg vissza, mert ez a törvény. Borzasztó nehézkes lett volna diplomata-útlevél nélkül, márpedig akkor indultam be“
– mondta Áder, aki egyébként 2026 nyarán adta le útlevelét.
Azt állítja, egy forint támogatást sem kapott
Áder az Indexnek is határozottan visszautasította azt az állítást, hogy a magyar állam közpénzből építette volna fel a művészi karrierjét, és azt mondta, az elmúlt években összesen 52 kiállításon vett részt hét országban és három kontinensen, ezekhez azonban ő maga egyetlen forint állami támogatást sem kapott. Bizonyítékként korábban azt is felajánlotta, hogy egy festményét adja annak, aki igazolni tudja, hogy közvetlenül pénzt kapott valamelyik magyar állami intézménytől. Állítása szerint, senki nem kereste meg.
View this post on Instagram
A korábbi sajtóbeszámolók ugyanakkor arról szóltak, hogy a Külügyminisztérium több kiállítás esetében is finanszírozott különböző költségeket, köztük katalógusok elkészítését, szervezési szolgáltatásokat, szállítást és installációt. A róla szóló cikkek erősen megviselták a festőt:
„Nyilván azért nem rossz dolog a köztársasági elnök lányának lenni, diplomata-útlevéllel utazni, például, bár az csak 2021-ben lett nekem, aztán idén nyáron le is adtam. De hát hátránya is van, például az, hogy most két hét alatt négy kilót fogytam. Bele azért nem betegedtem, de megviseltek a hazug cikkek. Nem tudom elviselni a hazugságokat.“
Az interjúban szóba került az is, milyen érzés egy volt köztársasági elnök lányának lenni, Áder pedig azt mondta, egyáltalán nem teherként tekint erre, sőt kifejezetten büszke az édesapjára. Ennek kapcsán azt is megemlítette, hogy baráti körének jelentős része a Tiszára szavazott, mégis pozitívan beszéltek Áder Jánosról:
„Tiszás barátaim, merthogy jóformán az összes barátom a Tiszára szavazott, mind azt mondták, hogy pontosan tudják az apámról, hogy ha valaki soha nem lopott, akkor az ő.“
Kínában sikeresebbnek érzi magát, mint Magyarországon
A festő saját bevallása szerint Kínában több gyűjtője is van, sőt van olyan étterem, ahol cska az ő munkái láthatók. És bár Magyarországon is vettek tőle műalkotásokat, a gyűjtők nevét nem szerette volna elárulni.
„Ott elismernek, pedig nagyon szívesen élnék itthon, de Kínában tudok sikeres lenni. Abból élek, amit ott keresek. Nem értem, bennünk, magyarokban miért van ez az irigység, ez a kis rossz feeling. Kínában sehol nem bántak így velem, mint idehaza, a hazámban. De mindegy, ez van“
– az interjú végén elárulta, hogy valamennyire tud kínaiul, és hogy a kínaiak nem igazán bírják az alkoholt.