A 33 éves énekesnő a Hollywood Bowl színpadán idézte fel keresztanyjához fűződő legkedvesebb emlékeit, majd előadta Parton egyik legnagyobb slágerét, a Jolene-t.
Miley Cyrus könnyek között tisztelgett néhai keresztanyja, Dolly Parton előtt október 16-i Hollywood Bowl-koncertjén, ahol a Jolene és a Wrecking Ball dalokkal is megidézte a 80 éves korában elhunyt countrylegendát.
A 33 éves énekesnő a Jolene előtt egy történetet is elmesélt a közönségnek, miszerint életében mindössze egyszer látta élőben fellépni Partont, ráadásul éppen ugyanazon a helyszínen. Cyrus azt is felidézte, hogy Dolly fel akarta hívni a színpadra, ő azonban inkább a nézőtérről nézte a koncertet, ugyanúgy, ahogy a többi rajongó. Parton ezt el is fogadta, de azért gondoskodott róla, hogy keresztlánya ne maradjon észrevétlen. Miley szerint a koncertet a Hannah Montana főcímdalával, a The Best of Both Worlds-szel kezdte, majd a közönségnek is elárulta, hogy Miley ott ül közöttük.
@itsalexmars Miley Cyrus performs “Jolene” in honor of her godmother, Dolly Parton, live at the Hollywood Bowl. #mileycyrus #livemusic #concert #jolene #dollyparton ♬ original sound - Alex Mars
„Dolly és én örökké összetartozunk. Ebben az életben semmi sem szakíthat szét minket“ – mondta Cyrus a színpadon, majd hozzátette, hogy biztos benne, egyszer még találkozni fognak, és nagyon hiányzik neki keresztanyja.
Playback Péntek: Miley, Carly Rae Jepsen és Tove Lo új lemezeitől hangos az eheti válogatásunk
2026.9.18 16:09
Az énekesnő később saját dalát, a Wrecking Ballt is elénekelte, miközben egy szív alakú keretben Dolly Parton fényképét tartotta a kezében. Elmondása szerint ez volt Parton kedvenc dala az ő repertoárjából, ezért úgy érezte, ezen az estén is „magával kell hoznia“. Egyébként 2022-ben közösen is előadták a szerzeményt, sőt a dal helyet kapott a countrylegenda 2023-as Rockstar című lemezén is.
Miley visszaemlékezése alatt még azon is viccelődött, hogy Dolly valószínűleg rosszallaná, amiért káromkodik a színpadon, és hogy szinte hallja, ahogy keresztanyja emiatt rendreutasítja.
Gyerekkora óta szoros kapcsolatban álltak
Miley Cyrus gyakorlatilag születése óta ismerte Dolly Partont. A countryénekes hosszú éveken át közeli barátságot ápolt Billy Ray Cyrusszal, Miley édesapjával, miután a kilencvenes években együtt turnéztak. Kapcsolatuk annyira szorossá vált, hogy Billy Ray és akkori felesége, Tish Cyrus később Partont kérték fel Miley keresztanyjának.
A két énekesnő az évek során többször dolgozott együtt. Parton a Hannah Montana három epizódjában is feltűnt. Legutóbb idén januárban működtek együtt, amikor Lainey Wilsonnal, Queen Latifah-val és Reba McEntire-rel közösen újragondolták Parton 1977-es Light of a Clear Blue Morning című dalát.
Dolly Parton augusztus 25-én, 80 éves korában halt meg. Miley akkor Instagramon búcsúzott tőle, azt írta, hogy kapcsolatuk legfontosabb pillanatai megmaradnak maguk között, de biztos benne, hogy keresztanyja azt szeretné, ha a gyászból merítkezne, és zenét írna, majd továbblépne.