Jay-Z még mindig karrierjének 30. évfordulóját ünnepli, és ezúttal a londoni Tottenham Hotspur Stadionban adott nagyszabású koncertet, ahol természetesen most is sikerült meglepnie rajongóit.
Jay-Z július 10-én, 11-én és 12-én a New York-i Yankee Stadiumban indította útjára a Jay-Z30 turnét, és a koncertek óriási sikere után szinte azonnal be is jelentette a folytatást. A rapper ősszel Londonban, Párizsban és Los Angelesben is megünnepli debütáló albuma, a Reasonable Doubt 30. évfordulóját. A londoni koncertsorozat ezen a hétvégén zajlik, Jay-Z pénteken lépett fel először a Tottenham Hotspur Stadionban.
Szülinapi köszöntés a színpadról
Jay-Z szeptember 4-én lépett színpadra a londoni Tottenham Hotspur Stadionban, ahol több mint egy évtized után adott ismét önálló koncertet az Egyesült Királyságban. A teltházas show közben a rapper egy rövid időre megszakította a koncertet, hogy felköszöntse feleségét, aki ezen a napon ünnepelte 45. születésnapját.
Beyoncé a koncertet ezúttal egy VIP-páholyból nézte barátaival, de attól függetlenül, hogy nem lépett színpadra is minden szem rászegeződött az adott pillanatban. A stadion kivetítőjén kapucnis felsőben integetett és puszikat küldött a közönségnek, miközben a rajongók Jay-Z-vel együtt énekelték el neki a „Happy Birthday”-t. Nyilván ennyiben azért nem merült ki a történet, hiszen ahogy azt ilyen körökben illik, a köszöntést tűzijáték is kísérte.
Jay-Z nagy meglepetése
A rapper legnagyobb meglepetése viszont nem feleségének címzett köszöntője volt. Mint, ahogy azt már New Yorkban bizonyította, nagyon komolyan veszi, hogy kiket lát vendégül show-ja színpadán. Annak fényében, hogy az első koncerteken többek közt Rihanna, Eminem és Alicia Keys is megjelentek, a rajongók Londonban is számíthattak egy nagy dobásra. A nagy meglepetés ezúttal a Fugees tagjainak Ms. Lauryn Hill és Wyclef Jean megjelenése volt. A két előadó együtt több ikonikus Fugees-dalt is előadott köztük a „Ready or Not”, a „Killing Me Softly” és a „Fu-Gee-La” című számokat.
A Fugees mellett lépett még DJ Khaled is, aki Jay-Z-vel és Giggs brit rapperrel közösen adta elő a „God Did” című dalt. Giggs később saját ismert számával, a „Talking the Hardest”-tel is megörvendeztette a közönséget.
A-listás rajongótábor
Persze nemcsak a színpadon, hanem a közönség soraiban is hemzsegtek a sztárok. A koncerten több ismert vendég is megjelent a nézők között. Ott volt többek között David Beckham, Cynthia Erivo, Michael B. Jordan, Rick Rubin, Thomas Tuchel, Dave és Olivia Dean is.
@einfachnix077 #michaelbjordan#london #jay #beyonce ♬ MORNING DEW (DONK) - Beyoncé