ma 2026.7.1 12:24
Olvasási idő 1:24
Szécsi Krisztián

Hónapok óta nem beszél egymással Tóth Vera és Tóth Gabi

ARCOK TÓTH GABI TÓTH VERA

Tóth Vera és férje pékséget nyitott Budapesten. Az énekesnő a megynitón árulta el, hogy nem beszél húgával, Tóth Gabival, akivel korábban politikai nézeteltérések és a Megasztár körüli vita miatt is feszült volt a viszonya.

Nemrég nyitotta meg első közös budapesti vállalkozását Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán a Verás by PalKonyhát. Az énekesnő szerint a kézműves pékműhellyel hosszabb távon is komoly terveik vannak, akár franchise-hálózatot is kiépítenének belőle – írja a story.hu a Best után. A megnyitó azonban nemcsak a pékárukról szólt, hiszen Tóth Vera azt is elárulta, hogy már nem beszél húgával, Tóth Gabival, aki így a megnyitón sem vett részt.

„Ami pedig a testvéremet illeti, hónapok óta nem beszélünk egymással. Legfeljebb édesanyámon keresztül szerzek tudomást Gabiról. Nekünk mindig is hullámzó volt a viszonyunk, úgyhogy a szüleink szinte már hozzászoktak, hogy néha tolmácsolni kell közöttünk. De egyszer csak újból felvesszük a kapcsolatot, és mintha mi sem történt volna, megy minden a maga útján. Éppen ezért nem is izgulom túl a dolgokat“

– mondta Tóth Vera viharos, testvéri kapcsolatukról.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by Verás by PalKonyha (@verasbypalkonyha)

A testvérek távolságtartása a közösségi médiában is látszik, hiszen jelenleg az Instagramon sem követik egymást. Tóth Vera ennek ellenére nem szakadt el teljesen a család másik ágától, a napokban ugyanis találkozott Tóth Gabi kislányával, Krausz Hannarózával, akivel közös fotót is megosztott.

Politikai nézeteltérések állhatnak a háttérben

Tóth Vera korábban A Te Kék Zónád podcastben beszélt arról, hogy már elengedte, hogy befolyásolja húga, Tóth Gabi döntéseit, és inkább a saját határainak meghúzására koncentrál. Még szakember segítségét is kérte ahhoz, hogy feldolgozza a kapcsolatuk körüli feszültségeket, különösen azt, hogyan viselje nővérként, ha Gabit támadások érik, illetve hogy húga nyíltan vállalja politikai nézeteit – mint egy ország ismeri, Tóth Gabi masszívan kampányolt a Fidesz mellett. Vera azt is elmondta, hogy a politikát tudatosan kizárta a beszélgetéseikből, mert szerinte Gabit „nem lehet meggyőzni semmiről sem“.

megasztar toth gabi toth vera tv2 politika testverek kapcsolat pszichologus
Tóth Gabis és Tóth Vera A Nagy Duett című showműsor sajtótájékoztatóval egybekötött partija a budapesti Spoon hajón 2011-ben. Forrás press.tv2.hu TV2

A testvérek viszonya korábban a 2025-ös Megasztár körüli nyilvános üzengetés miatt is reflektorfénybe került. Vera élesen kritizálta a TV2 tehetségkutatóját, amelyben Tóth Gabi zsűritagként szerepelt, Gabi pedig később úgy reagált, szerinte nővére csalódottságból vagy irigységből fogalmazhatott meg ilyen véleményt. A TV2 sajtóosztálya is hasonló álláspontot képviselt, arra utalva, hogy Vera korábban részt vett a Megasztár zsűricastingján, de végül nem őt választották.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-TESZT: te Tóth Gabi melyik díja lennél? REFRESHER-TESZT: te Tóth Gabi melyik díja lennél? 2026.1.24 9:40

A konfliktus politikai szála is többször előkerült,hiszen Tóth Gabi korábban arról beszélt, hogy a választások utáni közhangulatban sokan rajta vezették le a feszültséget, miközben testvére nyíltan a Tisza Pártot támogatta