Sikeres első félévet zárt a Corvinuson Gáspár Evelin, aki tavaly került a Külügyminisztérium sajtóreferensi pozíciójába, és egészen az áprilisi választásokig dolgozott Szijjártó Péternek.
„Legszebb szülinapi ajándék: sikeres első félév az egyetemen“ – írta 24 óráig elérhető Instagram-storyjában a minap Gáspár Evelin, aki mint kiderült, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója lett, a 24.hu feltételezése szerint politikatudomány szakon. A Külügyminisztérium egykori sajtórefresense a közösségi médiában közölt fotó szerint sikeres, 4-es és 5-ös érdemjegyű vizsgákatt tett a magyar politikai rendszer, az összehasonlító politikatudomány
és a társadalmi csoportok és viszonyrendszerük nevű tantárgyakból.
Decemberben egy moszkvai beszámoló után derült ki, hogy Gáspár Szijjártó Péter mellett dolgozik a Külügyminisztériumban sajtóreferensként. Paczolay Máté, a külügy szóvivője akkor úgy nyilatkozott a 24.hu-nak, hogy a celebnek „magyar és luxemburgi egyetemi végzettséggel, angol és francia felsőfokú nyelvvizsgával, egyéves európai parlamenti gyakorlattal, valamint kétéves televíziós szerkesztői múlttal helye van a csapatban“.
„Rohadt nagy gondok vannak, mégsem vállalja senki a felelősséget" – Interjú Reisz Gábor filmrendezővel
2026.9.26 9:16
Gáspár Evelin a választások után, áprilisban távozott pozíciójából, amint az a közzétett szerződésekből kiderült, nagyjából havi egymillió forintért kezelte a külügyminiszter közösségi oldalait.