A Fidesz eseményein gyakran megjelenő műsorvezető-színésznő Hajdú Péternek mesélt arról, hogy szívesen résztvenne a közéletben politikusként.
Orbán Viktor után Szabó Zsófi lesz Hajdú Péter Beköltözve című műsorának vendége. A Blikk előzetesen több részletet is megszerzett az adásból, az egyikből pedig kiderül, hogy a műsorvezető-színésznő komolyabban szeretne foglalkozni a politikával.
Én nem vagyok politikus, de nagyon remélem, hogy egyszer az leszek, nagyon szeretnék itt maradni, mert jól érzem magam, fejlesztem magam
– idézi a Blikk a celebritás szavait, aki tavaly óta több kormánypárthoz köthető eseményen is megjelent, valamint csatlakozott a Digitális Polgári Körökhöz.
Szabó arra is kitért, hogy szerinte az is politizál, aki TikTok-videókat gyárt a miniszterelnöknek, de saját politikai tevékenységéről is beszélt. „Ott vagyok a rendezvényeken, kiállok a hazámért, kiállok érte, és a posztjaim nagy része erről szól, és ezért veszítek olyan követőket, akiket nem érdekel a politika, mert most kőkeményen politizálok“ – mondja Szabó a pénteken 19 órakor megjelenő műsorban.
A celeb azt is határozottan kijelentette, hogy abszolút érdekli a politika, de az nem zárja ki a médiát, hiszen a politikusok is a médiában vannak.
Régóta érzem azt, hogy már mindenki látott szép ruhában, már mindenki látott szép hajjal, szép sminkkel… Kicsit az a fajta kiégés van bennem, amikor 18 évesen a színművészetin már nem akartam színész lenni.
Szabó azt is elmondta, hogy azt sem tartja lehetetlennek, hogy ismét iskolapadba üljön, abban az esetben, ha valamilyen szakpolitikával akar majd foglalkozni. Mostani politikai szerepvállalása kapcsán azt mondta, hogy „ha már önmagában a jelenlétével tudja támogatni a kormányt, akkor megteszi“.
Szabó Zsófi is szavazásra buzdít
Tóth Gabi és párja, a néptáncos Papp Máté Bence után Szabó Zsófi is Orbán Viktor, illetve a Fidesz mellett kampányolt.
Orbán Viktor = béke
Magyar Péter = háború
– áll a videó alatti leírásban, és Szabó ehhez illően ismerteti a „két oldalt“. Videóját azzal kezdte, hogy kifejezte a miniszterelnök iránt érzett csodálatát, amiért „ennyit bír az utolsó véghajrában“, majd kijelentette, hogy „Magyar Péter háborút akar, mint Weberék“. Ezt igazolandó, bevágott egy részletet az egyik Patrióta által megosztott hangfelvételből, amelyen Magyar Péter és Vogel Evelin párbeszéde hallható.