ma 2026.4.8 20:44
Olvasási idő 1:28
Hering András

Itt a teljes menetrend: ekkor lépnek színpadra Azahriahék, Krúbiék és több mint 40 előadó a Rendszerbontó Nagykoncerten

Itt a teljes menetrend: ekkor lépnek színpadra Azahriahék, Krúbiék és több mint 40 előadó a Rendszerbontó Nagykoncerten
Forrás Facebook
ZENE KONCERT PUZSÉR RÓBERT VÁLASZTÁSOK

Április 10-én a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 40 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. Megérkezett a teljes időrend: mutatjuk, melyik zenekar mikor lép színpadra.

Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint negyven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az esemény mottója szerint „ami ma a kultúra, holnap az a politika”, és a történelem arra tanít, hogy a toll – és a dalszöveg – erősebb fegyver lehet, mint a kard. Az ingyenes koncert így egyszerre zenei esemény és közéleti kiállás.

"A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák, a nyilvánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg. A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora. Szavazz vasárnap, hogy hétfőtől elbontsuk a hűbéri államrendet, hogy kiszabadítsuk a hazánkat Oroszország szövetségéből, és hogy közösen felépítsünk egy szabad és nyugatos Magyarországot" - írják a szervezők az esemény céljaként, melyre már több, mint 113.000-en jeleztek vissza a Facebookon.

Mire számíthatsz, ha kimész?

A lineup és az időrend alapján a Rendszerbontó Nagykoncert inkább egy többórás showcase-re hasonlít majd, mint klasszikus koncertre: gyors váltásokkal, rövid fellépésekkel és folyamatos programmal.

Kiemelt tartalom
„Nagyon érdekel az a pillanat, amikor a dolgok felborulhatnak” – interjú a Grammy-díjra jelölt német producerrel, Apparattal „Nagyon érdekel az a pillanat, amikor a dolgok felborulhatnak” – interjú a Grammy-díjra jelölt német producerrel, Apparattal ma 11:56 -kor

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a rendezvény pártsemleges, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak pártjelvényeket, zászlókat vagy molinókat.

Mikor kezdődik a koncert?

2026. április 10. – Rendszerbontó Nagykoncert, Hősök tere

Gyülekező: 15:00
Kezdés: 16:00
Koncertidő: 16:00–23:00
Záró blokk: 21:00 után
Beszédet mond: Puzsér Róbert
Fontos: az előadók a megadott idősávokban lépnek fel, de nem a felsorolás sorrendjében.

Dzsúdló/ Facebook
Dzsúdló/ Facebook Forrás Dzsúdló/ Facebook

16:00–18:30 – Az első blokk fellépői

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

Beton.Hofi
Chandler B.
Detto
Dzsúdló
Európa Kiadó
Felső Tízezer
Filo
Funktasztikus
Fucky & Fekete Kobra
Füstös
Imre Fia Imre
Keleti András
Központi Hatalom
Mehringer Marci & Balkán VIP
Molnár Tamás
Mudfield
Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
Tha Patkányz
Peety
Sickratman & Pettik Ádám

Krúbi Forrás Rosta Márk / Krúbi / Facebook

18:30–21:00 – A második blokk fellépői

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

Bankrupt
Brumiko
Dé:Nash
Galaxisok
G Ras
HRflow
Hétköznapi Csalódások
Hősök
Kardos-Horváth János
Killakikitt
Laár András & Mantraflow
Mikee Mykanic
NB feat. LoT
NKS
Pajor Tamás
Sisi & Krúbi
Vilmányi Benett

Azahriah
Azahriah Forrás Facebook

21:00–23:00 – Záró blokk és beszéd

A koncert utolsó szakaszában a legismertebb mainstream és alternatív előadók lépnek színpadra, majd beszédet mond Puzsér Róbert.

Fellépők 21:00 és 23:00 között:

6363
Anima Sound System
Azahriah & Song Factory Budapest
Bongor
Co Lee
Elefánt
Héra Barnabás és Bóna Zsombor (Carson Coma)
Ivan and the Parazol
Kozmosz
Puszi Együttes
Quimby
Saiid
Puzsér Róbert – beszéd