25 éves lett a Mónika Show, ennek apropóján Erdélyi Mónika kulisszatitkokat árult el a legendás beszélgetős műsorról: kiderült, hogyan választották ki, valódiak voltak-e a történetek, és melyik volt a kedvenc adása.
25 éve debütált a 2000-es éveket erőteljesen meghatározó délutáni beszélgetős műsor, a Mónika Show és ennek apropóján készített a sorozat volt házigazdája, Erdélyi Mónika egy YouTube-videót, amelyben különböző kulisszatitkokat árult el a showról.
Bár, ahogy maga Erdélyi is megjegyezte, hogy több belsős információról korábban már beszélt interjúkban – mert állítása szerint folyamatosan gyarapodnak a műsor kapcsán feltett kérdések –, azért még így is tartogatott egy két csemegét rajongóinak. Most ezeket szemlézzük számotokra, kedves olvasóink.
Több száz jelentkező közül választották ki Mónikát
Erdélyi elárulta, hogy nem is maga talált rá arra a felhívásra, amely szerint egy országos tévécsatorna női műsorvezetőt keres, hanem az egyik rokona egy heti lapban. Ez pont a jelentkezési határidő előtt volt egy nappal, így Mónikának már nem is kellett önéletrajzot beadnia, viszont már másnap be is hívták az első fordulóra, aminek a helyszíne egy gimnázium volt – hozzátette, hogy a második és a harmadik rosta is ebben az épületben volt. Emlékei szerint összesen körülbelül 860 jelentkező volt, és 4-5 fordulós voolt az interjúztatás.
„Olyan érdekes feladatokat kaptunk, hogy például egy bíróság elől kell tudósítani. Ilyen Magyarországon nem szokott lenni, vagy legalábbis nem tudom, Amerikában szokás ez, hogy ha valami, egy híres házaspár, vagy mit tudom én kinek a pere zajlik, akkor a bíróság elől tudósítanak“
– Erdélyi azt is hozzátette, hogy előtte soha nem csinált még hasonlót sem, de úgy tűnik, jól sikerülhetett, különben nem utána nevezték volna el a showt.
REFRESHER-TESZT: Te ki lennél a Mónika showból?
2024.4.13 9:12
Az utolsó forduló már az RTL stúdiójában volt 2000. októberében – korábban még azt sem árulták el, melyik kereskedelmi csatorna keresi legújabb műsorvezetőjét. Ebben a fordulóban két téma közül kellett választani: fiatalkori terhesség és elhízottság. Erdélyi az előbbit választotta, mert azt nehezebbnek ítélte, és ez interjúztatók meg is voltak vele elégedve teljesítményével, de kíváncsiak voltak, hogy a másik témához is hozzá tud-e szólni. Miután azt a feladatot is sikeresen megugrotta, már csak a visszajelzésre kellett várnia.
Hónapokon keresztül nem értesítették semmiről
„Januárban kaptam a döntőhívást. Azért most őszintén: októbertől ülsz tűkön három hónapig, hogy akkor most én lettem, vagy nem én lettem, vagy akkor most mi van? Mert se pro, se kontra, semmi nem hangzott el“
– emlékezett vissza a dilemmákkal teli időszakra Erdélyi, és hozzátette, hgy soha nem fogja elfelejteni, hogy pont valamilyen műsort keresett a tévében, amikor megcsörrent telefonja, hogy bizony őt választották ki a legújabb show házigazdájának.
Nem emlékszik már az első felvételre
Minekután 1918 Mónika-adást vettek fel 9 éven keresztül, két hetente négy napon keresztül (szombat, vasárnap, hétfő, kedd), napjában hármat átlagosan nyolc vendéggel (de ez néha több is lehetett), kora reggeltől késő estig, így Erdélyi – saját bevallása szerint – már nem tudja pontosan felidézni, hogy melyik volt a legelső forgatása, de azért van egy sejtése a témát illetőleg.
„Én arra emlékszem, hogy a férfiakról szólt. Hogy most akkor melyik férfi jóképű vagy melyik nem, vagy mitől jóképű, vagy mitől nem. Én nem tudom. Arra az egy mondatra emlékszem, hogy bementem a stúdióba, és azt a felkonfot mondtam el, hogy: »Úgy tartják, hogy a férfinél már az is elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél«.“
– majd hozzátette, hogy az első forgatási nap teljesen felvillanyozta. A videó későbbi pontján egyébként azt is elmondja, hogy bár általában nem is sejtik, borzasztóan sokan dolgoztak ezen a műsoron: minden adásnak külön szerkesztője volt, aki alatt dolgozott mér két-két ember, hogy segítsen egy epizódra három érdekes sztorit találni, de jelen voltak még a rendezők, a rendezőassziasztensek, főszerkesztők, főszerkesztő-helyettesek, sminkesek, fodrászok, operatőrök, világosítók, hangosítók, és így tovább. Számításai szerint csak a forgatásokon 60 ember dolgozott, de az utómunkában még akár többen is részt vehettek. A témákat Egyáltalán nem Erdélyi találta ki.
A NAGY MÓNIKA SHOW KVÍZ: Te mennyire ismered Magyarország legproblematikusabb műsorának epizódjait?
2023.4.8 8:13
Nem súgtak kérdéseket a fülébe
Erdélyi szerint az egy prekoncepció volt a műsorral kapcsolatban, hogy neki minden kérdést a fülébe súgtak, pedig ez nagyon is távol állt a valóságtól. Ha mondtak is valamit a fülében lévő súgóba, az maximum azzal volt kapcsolatos, hogy mennyi ideje van még hátra az adott adásból, vagy netán annyi instrukciót kapott egy-egy történettel kapcsolatban, hogy mire lenne érdemes rákérdeznie, mert időközben újabb háttérinformációk derültek ki bizonyos vendégekről.
Szerinte egyébként azért is vicces a fülbe súgott kérdések gondolata, mert lehetetlennek tartja, hogy egy vendéggel úgy lehessen értelmesen beszélgetni, hogy neki közben folyamatosan mondják a vezérlőből a különböző kérdéseket.
„Nyilván azért a tévécsatorna nem választ ki olyan embert műsorvezetői szerepre, akinek nincs két önálló gondolata“
– mondta nevetve.
A jeleneteket nem rendezték meg
Erdélyi szerint ez a második rendkívül népszerű legenda a műsorral kapcsolatban, hogy minden jelenet meg volt rendezve.
„Ha mégis előfordult volna olyan sztori, amit megbeszéltek volna egymás közt a szereplők, hogy ez igazából nem így történt, de majd elmondjuk, hogy úgy történt. Ezek többnyire a második, harmadik kérdésen elbuktak. Mert, hogy ha valakinek nem igazi a sztorija, és nem történt meg vele valójában, akkor azt nem is fogja tudni hitelesen előadni. Tehát a keresztkérdések alatt, amiket én tettem fel, ezek megtörtek“
– világosította fel nézőit Erdélyi, és hozzátette, hogy minden sztori igazi volt, és már csak azért sem lehettek megrendezve, mert hogy nem lehetett volna minden szereplővel betaníttatni azt, hogy mit mondjanak.
A híres jelenet, amikor Mónika arcon röhögte vendégét
Elmondása alapján sokat szokták kérdezni arról a bizonyos adásról is, amikor vendége sztoriján kacarászi kezdett. Tulajdonképpen már arra sem emlékszik, hogy miért is ment be ez a bizonyos férfi a stúdióba, és hogy miről is beszélt, de megnyugtat mindenkit, hogy nem a történetet találta nevetségesnek. Ám több, mint valószínű, hogy fáradt is volt, és hogy valószínűleg azon nevette el magát, amit a rendező vagy az adott szerkesztő mondhatott neki fülébe a súgón keresztül, viszont a megjegyzést nem a férfira tették. Ezt a bizonyos részletet amúgy itt lehet megtekinteni.
REFRESHER-TESZT: te ki lennél a Barátok köztből?
2026.3.14 9:51
Erdélyi azt is hozzátette, hogy ha rossz kedve van, újra szokta nézni a jelenetet, mert az felvidítja, viszont ez volt az egyetlen eset, amikor nem bírta visszatartani egy forgatás közben a nevetést – egyébként mondta mindezt nevetve.
A biztonságiak a kezdetekben nem voltak bent a forgatásokon
Mint kiderült a sok adásban feltünedező biztonsági őrök sokáig nem alkották szerves részét a forgatásoknak. Viszont minekután előfordultak olyan forgatások, ahol „durvább beszélgetések“ voltak, így az ő szerepük is hangsúlyosabbá vált. „A cél nyilván sosem az volt, hogy itt valaki durván bánjon vagy viselkedjen a másikkal. Ez sajnos néha előfordult, de ezt sosem hagytuk“ – kommentálta Mónika utalva azokra az esetekre, amikor bizony nagyon kemény tömegverekedések alakultak ki egy-egy adás alatt.
Ő egyébként soha nem találkozott előzőlegesen a vendégeivel, és ennek az volt az oka, hogy minden meghívott akkor beszélt legpontosabban a történetéről, ha azt először mondta el. Ha ez már másodszorra, harmadszorra történt volna meg, fontos részletek maradtak volna ki a mesélésből.
Nem a saját ruháiban volt
Erdélyi szerint sok rajongója azt hiszi, hogy a saját ruháiban szerepelt az adásokban. Ezt butaságnak tartja, de elárulta, hogy egy-két szettet – és bizony megannyi ikonikus farmerkompozícióban láthattuk a műsorvezetőt – hazavihetett.
Elárulta, melyik volt a kedvenc jelenete
A kedvenc adása az volt, amiben két fiatal testvért, akiket elszakítottak egymástól, újra össze tudtak hozni. Állítása szerint nehezen lehetett sírás nélkül kibírni a megható egymásra találást.
„Nagyon sokan szidják a Mónika Showt, de nagyon-nagyon sok jó dolgot is tett ez a műsor. Tehát például családtagokat hoztunk össze, nemcsak ezt az egyet, ezen kívül még rengeteget. Rászoruló gyerekeknek szerveztük meg a karácsonyát, táboroztatását, szóval rendkívül sok jó dolgot tett ez a műsor, és ezekre nagyon jó visszaemlékezni“
– zárta gondolatait Erdélyi videójában.