ma 2026.3.16 14:11
Olvasási idő 0:36
Szöllősi Anna

Vészjósló tendencia, hogy a természettudományokat tanító pedagógusok több mint ötöde eltűnt a közoktatásból

TECH-TUDOMÁNY FIZIKA KÉMIA KÖZÉPOKTATÁS TANÁR

A helyzet a fizikatanároknál a legrosszabb, de a biológiát, földrajzt és kémiát tanító pedagógusok számának változása sem ad okot bizakodásra.

Egyre kevesebb a természettudományos tárgyakat (fizika, biológia, kémia, földrajz) tanító, főállású pedagógus Magyarországon, hét év alatt összesen 21 százalékkal csökkent a számuk – írja a Népszava a Köznevelési Információs Rendszer adataira hivatkozva. 

A legnagyobb arányban a fizikát is tanító tanárok létszáma csökkent: a 2018. októberi statisztikában 3283 fő fizikatanár szerepelt, a 2025. októberiben pedig 2305 fő, ami 29,8 százalékos csökkenést jelent. A biológiatanári képesítéssel is rendelkező pedagógusok száma 21 százalékkal, 3752 főről 2962 főre esett vissza. A földrajzot tanítók 17,6 százalékkal lettek kevesebben, létszámuk 3309 főről 2726 főre csökkent. A kémiát tanító tanárok esetében 15 százalékos csökkenés történt, létszámuk 2018-ban 2601 fő, 2025-ben 2210 fő volt.

A lap emlékeztet: a természettudományos tantárgyakat tanító pedagógusok létszámcsökkenését annak ellenére sem sikerült megállítani, hogy a kormány 2023-ban  időkorlát nélkül tette lehetővé a pedagógusok számára, hogy a nyugdíjuk megtartása mellett is tovább taníthassanak, a nyugdíjasként tanító pedagógusok száma pedig jelentősen emelkedett is.