Az amerikai műkorcsolyázó a verseny után arról beszélt, összeroppant a nyomás alatt.
Ilia Malinin olimpiai száma nem úgy sikerült, ahogy tervezte, a szombati gálaműsoron volt lehetősége újra bizonyítani. Ide egy formabontó koreográfiát vitt: elkorcsolyázta saját mentális küzdelmeit, felhívva a figyelmet az élsportolókat érintő hatalmas nyomásra és a közösségi média veszélyeire – írja a EuroSport.
A 21 éves amerikai az olimpia egyik nagy esélyesének számított kétszeres világbajnokként, több mint két veretlen szezonon volt túl és az Egyesült Államok csapatával is megszerezte az aranyat. Szinte papírforma volt, hogy egyéniben is behúzza az olimpiai bajnok címet, ami végül nem sikerült neki: a sportoló kétszer elesett és a hét négyfordulatos ugrásból hármat tudott tisztán megcsinálni, ami a nyolcadik helyre volt elég. A korcsolyázó fellépett a verseny után rendezett szombati gálán is, ahol már hiba nélkül hozta le a produkciót.
Malinin elismerte, összeomlott a folyamatos nyomás alatt, nehezen viselte a kritikákat és magas elvárásokat. A verseny után elmondta, a koreográfia és a számválasztás – NF Fear (magyarul: Félelem) című dala – jól tükrözte az érzéseket, amiket az elmúlt egy évben, az olimpiáig vezető úton megélt. Arra szeretné felhívni a figyemet, hogy sokszor azok is láthatatlan belső küzdelmeket vívnak, akik a világ legnagyobb színpadán a legerősebbnek tűnnek. A versenyszám egy pontján Malinin szimbolikusan térdre esett, és a kapucnijába bújva rejtőzött el a világ zaja elől.
LMBTQ-ikon, nagy visszatérő és egy csapat Gen Z-példakép: Miért imádja az internet az USA műkorcsolya-csapatát a téli olimpián?
2026.2.11 15:00
A műkorcsolyázó a gálán a streetwear outfittel is eltávolodott a konvencionálistól, a HypeBeast szerint egy szürke, túlméretezett, „Fear” feliratú kapucnis pulcsiban és egy 1100 dolláros, kopott Balmain farmerben állt a jégre.