ma 2026.1.17 13:36
Olvasási idő 1:04
Szécsi Krisztián

Orbán Viktor: a szülők beszéljenek a gyerekeikkel, mert azt hallotta, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt

KÖZÉLET ORBÁN VIKTOR VÁLASZTÁSOK

A Miskolcon tartott lakossági fórumon beszélt jövőbeli terveiről, de mondandójának fontos pontja volt az, amikor a szülőket szólította meg.

A szülők felelősségét hangsúlyozta Orbán Viktor a miskolci DVTK Arénában tartott idei első lakossági fórumán, ahol arról beszélt, hogy a fiatalok politikai döntései nemcsak a kormányon, hanem elsősorban a családokon múlnak. A miniszterelnök szerint a közelgő országgyűlési választás jelentőségét a szülőknek kell elmagyarázniuk a gyermekeiknek.

A Telex cikke alapján valaki azt kérdezte a közönségből, hogy a miniszterelnök mit üzenne azoknak, akik elmennek Miskolcról. A politikus azt válaszolta, hogy „minden fiatalért az apja meg az anyja felelős az első helyen”, és csak másodlagosan a kormány, hiszen a család nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok hogyan is állnak hozzá a közélethez. Majd folytatta:

Beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt. Ez a mi közös szülői felelősségünk is. Mindenki beszéljen a saját gyermekeivel, hogy érthessék, milyen fontos lesz az ő döntésük.

Orbán egyébként úgy véli, a kormány a fiatalok támogatásában leginkább a sport és a közösségépítés révén tud szerepet vállalni. A miniszterelnök beszédében többször is visszatért a háború témájára, hangsúlyozva, hogy szerinte Magyarországnak távol kell maradnia a konfliktustól, és fontos, hogy a fiatalokat ne sodorják bele egy esetleges háborús helyzetbe. Orbán Viktor emellett hosszabban beszélt jövőbeli terveiről is, amelyek között szerepel az egymillió forintos átlagbér elérése, a minimálbér emelése, valamint az ország energetikai függetlenségének megteremtése. A miniszterelnök szerint ezek a célok csak akkor valósulhatnak meg, ha a következő időszakban béke lesz. Egy kis Donald Trump-szerű gondolatot is beszúrt mondandójába, mert saját bevallása szerint ő nem azért ment a politikába, mert politikus akarna lenni, hanem „mert nagy dolgokat akartunk“, és azt, hogy „a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és újra erősek“ – szinte tökéletesen egybecseng az amerikai „Make America great again“ mottóval.