2026.1.8 9:53
Olvasási idő 1:16
Maier Péter

„Sosem éreztem nagyobb szomorúságot” – Szoboszlai a válogatott kudarcáról beszélt a brit a médiának

SPORT FOCI LIVERPOOL FC SZOBOSZLAI DOMINIK

Szoboszlai Dominik részletes interjút adott a Sky Sportsak, amiben szóba került a Liverpool idei keserves szezonja, a Mo Szalah-val való kapcsolata, illetve a válogatott kudarca.

A Sky Sportsnak adott interjút Szoboszlai Dominik, aki a beszélgetés során elmondta: bőven nem ért még el mindent, amit karrierje során szeretne. 

A magyar focistát Pat Davidson arról kérdezte, milyen volt első magyarként megnyerni a Premier League-et, amiről Szoboszlai szűkszavúan úgy nyilatkozott: „nagyon szép volt“. Puskás előtt is tisztelgett, aki szerinte mindent megnyert, amit lehetett a maga karrierjében.

A Liverpool játékosának konkrét elképzelései vannak arról, mit akar még elérni: „szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját, ott lenni a válogatottal a következő Európa-bajnokságon és a következő világbajnokságon, azok után, hogy… ne is beszéljünk róla”.

„Nagyon kemény volt. Sosem éreztem nagyobb szomorúságot. Nem dühös voltam, hanem szomorú. Szomorúbb, mint korábban valaha“

– fogalmazott, mikor Davidson mégis rákérdezett, mit érzett az írek elleni selejtező-visszavágón a 96. percben bekapott gól és a 3-2-es vereség után, amikor biztossá vált, hogy Magyarország nem szerepelhet a vébén. „Úgyhogy tartozom nekik egy világbajnoki részvétellel“ – tette hozzá.

Szoboszlai Dominik az írek elleni vébéselejtező-vereség után
Szoboszlai Dominik az írek elleni vébéselejtező-vereség után Forrás Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images

Azt is elárulta, hogy szeretne legalább még egy, de inkább két gyereket, újra angol bajnok lenni és minél több trófeát gyűjteni. 

Az idei bajnoki szezont nem tartja lefutottnak, de tisztában van vele, hogy jelentős a lemaradásuk, így nekik most nem a szezon végére kell gondolni, hanem mindig a következő meccsre. Éppen a bajnoki cím toronymagas esélyese, az Arsenal ellen játszik majd a Liverpool csütörtök este, de Szoboszlai visszautasította, hogy a „leendő bajnokként“ beszéljen ellenfelükről:

„A Premier League nagyon hosszú, januárban nem lehet győztest hirdetni. Nem gondolom, hogy a leendő bajnokkal játszunk, ők játszanak a bajnokkal. Természetesen az idei favoritok közé tartoznak, hihetetlen csapat nagyon jó játékosokkal, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a (Manchester) City és az Aston Villa is nagyon jól szerepel. Szóval nem mondanám, hogy a leendő bajnokkal játszunk. Ők játszanak a bajnokkal”

– deklarálta Szoboszlai, ez utóbbi megszólalása nagyot futott nemzetközi sportmédiában.

Az interjúban a magyar focista beszélt arról is, mi romolhatott el idén a Liverpoolnál, illetve mesélt a Mo Szalah-val való viszonyáról, akivel az utóbbi időben nagyon szoros lett a barátságuk.