Miközben a közösségi médiában még mindig egymásnak feszülnek a kommentelők arról, ki mozgatta meg a nagyobb tömeget a hétvégén, Szabó Andrea szociológus tudományos módszerekkel próbált rendet tenni a számháborúban.
Október 23-án egyszerre tartott demonstrációt a Fidesz és a Tisza Párt, és ahogy várható volt, már a két rendezvény ideje alatt megindult a vita arról, ki gyűjtött össze több embert Budapest belvárosában.
A számháborúba most Szabó Andrea, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese hozott adatokat - írja a 24.hu. A szociológus nyolc egyetemista csapatot küldött ki, hogy a helyszínen, tudományos alapossággal mérjék fel a tömeg sűrűségét és kiterjedését mindkét eseményen.
Szabó becslése szerint a Fidesz Békemenetén 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt Nemzeti Menete 160–170 ezren lehettek. „Ezek konzervatív becslések” - hangsúlyozta a kutató, aki 1,9 fő/négyzetméteres sűrűséggel számolt a Békemeneten, és 1,7 fő/négyzetméterrel a Nemzeti Meneten, tekintettel arra, hogy az utóbbin szellősebbek voltak a sorok a végén.
A különbség így is szembetűnő: a szociológus szerint
legalább 1,7–1,8-szor annyian voltak a Tisza rendezvényén, mint a Fideszén.
A kutató grafikonokat és térképes ábrákat is mellékelt a számításaihoz, hogy a becslése átlátható legyen.
A hivatalos szervek egyelőre nem közöltek saját adatokat a résztvevők számáról, így továbbra is a független mérések és becslések szolgálnak támpontként a politikai erődemonstrációk nagyságának megítéléséhez. Ennek ellenére Orbán Viktor már eredményt hirdetett: gyanús fotóval próbálja bizonyítani, hogy többen voltak a Békemeneten, mint a Tisza eseményén.