2023.2.2 15:36
Olvasási idő 0:44
Kovács M. Dávid

Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki, de a kiadó egyelőre inkább titokzatoskodik

KULTÚRA IRODALOM JAPÁN MURAKAMI HARUKI

A japán írót évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetik. Új művéről egyelőre nem sokat tudni, de azt például igen, hogy a kézirat 1200 oldalas volt.

Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki japán író, amely április 13-án kerülhet a boltokba – jelentette be szerdán a szerző kiadója, a Sincsosa.

A kiadó nem közölte sem a könyv címét, sem a témáját, csak azt, hogy a japán nyelvű kézirat 1200 oldalt foglalt magában. Egyelőre nem tudni azt sem, hogy az új regény mikor lesz elérhető más nyelveken. A 74 éves szerző legutóbbi műve, A kormányzó halála 2017-ben jelent meg.

Murakami Haruki japán író Forrás Haruki Murakami / Facebook

A kortárs posztmodern próza egyik nagymesterének számító Murakami műveit a világ mintegy 50 nyelvére fordították le, számos művét színpadra állították, filmre vitték. A Norvég erdő című regényéből csak Japánban több mint négymillió példányt adtak el, emellett magyarul is megjelentek többek közt a Kafka a tengerparton, A kurblimadár krónikája vagy az 1Q84 (Ezerkülöncszáznyolcvannégy) című munkái.

Kiemelt tartalom
Irodalmi utalások Lana Del Rey dalaiban, amikről sanszos, hogy még sosem hallottál Irodalmi utalások Lana Del Rey dalaiban, amikről sanszos, hogy még sosem hallottál 2026.8.15 8:42


Murakami Haruki a regények mellett több esszét és novelláskötetet is publikált, ezek közül a Köddé vált elefánt és a Férfiak nő nélkül magyarul is megjelent. Az író nevét évek óta emlegetik a Nobel-díj várományosai között, de az elismerést eddig még nem kapta meg. Más rangos irodalmi díjakat azonban igen: 2006-ban Franz Kafka-, 2009-ben Jeruzsálem-, 2015-ben Hans Christian Andersen irodalmi díjjal jutalmazták.