A videójátékok mindig remek kikapcsolódásként szolgálnak, a téli szünetben viszont van időnk elővenni olyan címeket is, amelyekre máskor nincs időnk, vagy már rég szórakoztunk velük.
Az év lassan a végéhez közeledik, ami pedig a karácsony és a szilveszter mellett csak egyet jelent: jön a téli szünet, ami a még iskolába járóknak felüdülés, de azoknak, akik dolgoznak szintén kikapcsolódás lehet, ugyanis ilyenkor szoktuk kivenni a megmaradt szabadnapokat.
Amíg egyesek síelni utaznak el, vagy esetleg valami melegebb országba menekülnek a hideg elől (bár egyelőre a fagyos tél érdeklődés hiányában elmarad), mások bekuckóznak, filmeznek vagy éppen gépen vagy konzolon játszanak. Ha nem tudod, hogy milyen videójátékot pörgess ki az év utolsó napjaiban, akkor lejjebb találsz párat, amivel elütheted az időt!
Frostpunk és Frostpunk 2
Ha hiányzik a hó – és a megkérdőjelezhető morális döntések – akkor a Frostpunk első és második részével próbálkozz. A sztori szerint a világban beköszöntött egy új jégkorszak, neked pedig egy város kapitányaként kell átvezetned a népedet az akár mínusz 70 fokos fagyokon. A második rész ezt viszi tovább, ott már nemcsak a túlélés a lényeg, hanem a terjeszkedés is fontos szerepet játszik, ugyanis a civilizációt újra kell építeni.
A Frostpunk mindkét része egy kihívást jelentő városépítő szimulátor, amelyben a nehéz választások diktálják a játék ütemét. A hangulat azonban páratlan, köszönhetően az egyedi artstyle-nak és a fenomenális zenének.
Skyrim
Ha egy kicsit testközelből szeretnéd átélni a fagyot, akkor érdemes elővenni egy igazi klasszikust a Steam mélyéről. A Skyrim még mindig az egyik legjobb open-world kalandjáték, amit kiadtak. Bár 2011 óta rengeteget fejlődött mind a technológia, mind a grafika, az Elder Scrolls széria ötödik része a mai napig megállja a helyét.
A Dragonborn bőrébe bújva gyakorlatilag végtelen lehetőségünk van, az alapjáték mellett pedig több DLC is elérhető, ráadásul modolni sem túl nehéz a Skyrimet, így gyakorlatilag azzá formálhatjuk a világot, amivé szeretnénk. Emellett az alapjáték kalandjai is bőven kitöltik majd a téli szünidőt, ha valaki csak szeretne Dwemer romok között kutatni és legyőzni Alduint.
Dragon Age: Origins
A Dragon Age: Veilguard kijátszása előtt úgy gondoltam, hogy kijátszom az egész DA-sorozatot, a karácsonyi bejgli mellé pont jó lesz újraélni a gyerekkoromat. Ekkor jöttem rá, hogy a Dragon Age: Origins még mindig az egyik legjobb RPG, amit fejlesztők kiadtak a kezeik közül.
A játék hat különböző eredettörténetet kínál fel a karakterünknek, ami nagyban befolyásolja azt, hogy hogyan reagál ránk a világ. Emellett a döntéseink is nagyon súlyosak, és bár a DA:O-nak nincs olyan sok endingje, mint pár modernebb RPG-nek, az oda vezető út során gyakorlatilag a tökéletes hőstől a leggonoszabb „megmentőig” bárkivé válhatunk. A Dragon Age széria első része tényleg egy olyan kikapcsolódást nyújt, amit kevés más játék – csak tudj élni a tetteid következményeivel!
Metro: Exodus
De hogy ne csak a nosztalgiának éljünk, a Metro: Exodust is érdemes lehet először, vagy újra kijátszani. A Dmitrij Gluhovszkij regényein alapuló sorozat harmadik része tipikusan egy olyan cím, amit ha elkezdesz játszani, akkor nehezen tudod abbahagyni, hiába próbál levadászni rengeteg mutáns.
A történet szerint egy posztapokaliptikus Moszkvában járunk, azonban a csendes hősünk már nem az atombiztos metróalagutakban bujkál, hanem érdemben próbálja felfedezni a felszíni világot. Amellett, hogy a sztori nagyon jó, a játékmenet rengeteget fejlődött a Metro 2033 óta, rövid kaland helyett pedig már egy teljes értékű címet kaptunk.
Valheim és Enshrouded
Ha viszont teljes szabadságot szeretnél, akkor a Valheim és az Enshrouded lehet az, amivel szívesen töltöd az idődet szilveszter előtt. Az előbbi a viking túlvilágba kalauzol el, utóbbi pedig a fiktív Embervale-be, azonban mindkét játékban közös a túlélő-kraftoló játékmenet és a bázisépítés, valamint az, hogy az Enshrouded és a Valheim is remek harcrendszerrel rendelkeznek.
Bár nem annyira sandbox, mint a Minecraft, mindkét címben teljesen szabadon engedhetjük a fantáziánkat, hatalmas kastélyokat építhetünk, vagy éppen több kis bázisban húzhatjuk meg magunkat az elemek és a szörnyek elől. Mindkét survivalnek van coop módja, így ezeket a játékokat többedmagunkkal is pörgethetjük, hisz ha nekünk téli szünetünk van, akkor nagy eséllyel a barátaink is ráérnek!