A zsűriben helyet foglal majd Szujó Zoltán, Tótka Sándor és Kajdi Csaba, valamint Dobos Evelin és Stana Alexandra is.
Igazi sztárzsűri előtt gurulhatnak le a Tabánban a Red Bull Ládaderbi vagány járgányai. Június 30-án, 16 év után tér vissza Magyarországra az ingyenes rendezvény, ahol a kreativitás, a sebesség és az őrült ötletek együttesen próbálják majd kivívni az ítészek maximális pontjait. A zsűri elnöke Kajdi Csaba lesz, mellette Dobos Evelinnel, Stana Alexandrával, Szujó Zoltánnal és Tótka Sándorral találkozhatunk a döntnökök csapatában.
![](https://storage.refresher.hu/article/24e7dc02608051e6e43b.jpg?is=1200x2000&s=6b621d6de220f10bd36194235694bebe2f173df0317b19b3fe9be9541f8b9441)
16 éve vehettünk részt utoljára Ládaderbin Budapesten. Most visszatér az egyik legőrültebb Red Bull esemény, amelyen saját meghajtású, házi készítésű kocsik mérkőznek meg egymással. Június 30-án a Tabán lejtői szolgáltatnak helyszínt a kreatív mérnökzsenik autókülönlegességeinek. A leadott nevezések közül kiválasztott csapatok már készülnek a futamra, ahol a lelkes budapesti közönség és az öt fős sztárzsűri előtt kell majd jól teljesíteniük.
„Szeretem a jó autókat, az Oldtimer versenyeket, többször jártam már a Grand Prix-n, de ilyet még garantáltan nem láttam. Pár éve a Red Bull Röpnapon is zsűriztem, és azt baromi humoros, jó hangulatú eseménynek tartottam. Szeretem ezeket az ötletes rendezvényeket. A Röpnapon repülni kellett – bár volt olyan gép, ami úgy süllyedt el, mint a nyeletlen balta –, a Ládaderbi esetében is az lesz a menő, ha működik is az autó, amellett, hogy kreatív a megvalósítása. És fontos, hogy vicces legyen a produkció, hiszen egy ilyen rendezvény célja a szórakoztatás” – mondta Kajdi Csaba.
![Sztárzsűri pontoz a Red Bull Ládaderbin](https://storage.refresher.hu/article/b3db051b79f3745d4b27.jpg?is=1200x2000&s=600965ad51da5eb3621d3e9e594889a051deefaec981690084bbd0e29ffeacc2)
„Eddigi életem során minden alkalommal engem zsűriztek, most egy kicsit én is lehetek a másik oldalon és bár tudom, hogy az ítészek munkája mindig nagyon nehéz, elképesztően izgatott vagyok. Alig várom, hogy megcsodálhassam a különleges alkotásokat!” – mondta Stana Alexandra táncosnő.
![Till Attila lesz a Red Bull Ládaderbi műsorvezetője, a Refresher csapata gőzerővel készül a sufnituningversenyre](https://storage.refresher.hu/article/Till-Attila-lesz-a-Red-Bull-Ladaderbi-musorvezetoje-a-Refresher-csapata-gozerovel-keszul-a-sufnituningversenyre~e89fe6fcb11c22b4f5f0.jpg?is=150x200c&s=10e8e56281d5d3addaa9b55ae975c79666ac3f0225b065b9747d13c0c27a57a6)
„Nagyon izgalmas kezdeményezésnek tartom a Ládaderbit, még akkor is, ha ez azért nem tekinthető klasszikus autóversenynek” – mesélte lelkesen Szujó Zoltán. „Abból a szempontból azonban ízig-vérig verseny, hogy egy adott szabályrendszerben kell jobbnak lenni a többieknél. E tekintetben nem különbözik a Forma-1-től vagy a rali világbajnokságtól. Már alig várom azt a pillanatot, amikor az izgalmak hevében a zsűriasztalnál bekapcsolódik rajtam a »kommentátor-gomb«, és magamban – vagy akár félhangosan, jól összezavarva a többi zsűritagot – elkezdem közvetíteni az eseményeket…”
![Sztárzsűri pontoz a Red Bull Ládaderbin](https://storage.refresher.hu/article/0af2f4939ab0ce7d8871.jpg?is=1200x2000&s=48e35bff1235d67f34bc0c41b15ddb2fe6c96067a34c15b4c40db9df8bca0a96)
Hogy ki ér leggyorsabban a célba, csupán egyetlen szempont, amik alapján pontot kapnak a csapatok. A zsűri ugyancsak értékelni fogja a járműtervezés kreativitását, valamint a versenyzők futam előtt bemutatott performanszát, amelynek része lehet tánc, jelmez vagy bármilyen showelem. A lényeg, hogy nagyot szóljon és minél szórakoztatóbb legyen.