Rockyval először fasírtban voltak, majd szerelmesek lettek egymásba, most pedig jó barátok.
Tyler, the Creator volt az idei Coachella fesztivál első hétvégéjének egyik headlinere, a rapper-énekes-divatdiktátor pedig a szombati buliján emlékezeteset alakított, köszönhetően annak is, hogy elit vendégszereplőkkel egészítette ki a műsorát.
![Tyler, The Creator fellépése a 2024-es Coachellán](https://storage.refresher.hu/article/fa3ae5f4b5175ca053d3.jpg?is=1200x2000&s=e546e06dc4aa1e83d2f04fa70c7523e42ea0e233acdbb46eed30b3276b221dde)
A koncert Tyler egész eddigi diszkográfiáját felölelte, helyet kapott a szettben a Running Out of Time az Igor lemezről, amit Childish Gambinóval adott elő, illetve a Who Dat Boy és a Potato Salad is a Flower Boy című albumról – ezekhez A$AP Rockyt hívta a színpadra. De a közreműködők között feltűnt Kali Uchis (See You Again), illetve Charlie Wilson (Earfquake) is.
A rapper a fellépésen röviden kitért arra is, mik voltak az első benyomásai Gambinóról és Rockyról. Azt mondta, hogy „régebben mindkettőjüket utálta“, majd úgy fogalmazott:
Komolyan, nem tudom, miért, terápiára kell mennem, hogy rájöjjek.
Gambinóval kapcsolatban akkor változtak meg az érzései, amikor megjelent III. Urn című dala. „Konfliktusban voltam magammal. Azt gondoltam, basszameg, »hogy lehet egy n***a, akit ennyire utálok, ennyire jó?«. Most fordult a kocka, és ő az, aki alig veszi fel nekem a telefont“ – mondta. Ezután virágot adott Glovernek, és elmondta, milyen sokra tartja.
![PREMIER: „Benne van a dealben, hogy én leszek az apád“ – A kizsákmányoló tehetségkutatókból űz gúnyt új dalában a Slow Village](https://storage.refresher.hu/article/PREMIER-Benne-van-a-dealben-hogy-en-leszek-az-apad-A-kizsakmanyolo-tehetsegkutatokbol-uz-gunyt-uj-dalaban-a-Slow-Village~c28a147f20b49e6e7d04.jpg?is=150x200c&ic=858x0x1080x1440&s=7917133f89ac36463a9a9e6534c0e79860c375d89b9e1cb42f71dea9ab356549)
Tyler röviden beszélt a Rockyval való kapcsolatáról is: „Oké, eleinte azt hittük, hogy beefben vagyunk. De igazából csak a körülöttünk lévők voltak rosszban, szóval én és Rakim egymásba szerettünk, és most barátok vagyunk“.
Tyler, the Creator teljes Coachella-szettje ide kattintva nézhető vissza.