2024.1.10 9:37
Olvasási idő 0:53
Szécsi Krisztián

A Samsung olyat lép, amit eddig egyetlen techóriás sem: önálló házi robotot dob piacra

TECH-TUDOMÁNY ROBOT SAMSUNG TECHNOLÓGIA

Ballie, a kis sárga robot a felhasználóinak szokásaiból tanulja meg, milyen feladatokat kell ellátnia. Az intelligens processzor mellett arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy milyen elképesztően édes.

Sokszor viccelődünk azon, hogy a múlt század elején a jövőt, azaz a mostani jelenünket technikailag sokkalta fejlettebbnek, krómozottabbnak, robotikusabbnak képzeltük el, mint azt a jelenlegi valóság ténylegesen mutatja: repülő autók, sokkal több felhőkarcoló, önmagukat megjavító, irányító és ellátó berendezések.

Bár egy részük talán nem is csak egy kéjes elképzelés volt, mégis messze túlmutatott minden fantázia az eddig elkészült találmányokon.

Eddig.

Nagyon úgy tűnik, hogy csak eddig, hiszen a Samsung hétfőn a Las Vegas-i Consumer Electronics Show technológiai kiállításon olyat mutatott, hogy azt a Jetson család is megirigyelné. Jön a Ballie.

 

Ballie, a háztartásbeli robot prototípusát még 2020-ban mutatták be a nagyközönségnek. Azóta az okos kis szerkentyű kapott némi szoftverfrissítést, valamint néhány további funkciót, hogy teljességében kész legyen ellátni feladatait, vagyis hogy könnyebben kiszolgálhassa az embereket.

Az AI-vezérelte Ballie egy „otthoni asszisztens“: önállóan közlekedik; képes fel-, le-, ki- és bekapcsolni különböző háztartási gépeket; folyamatosan tanul a felhasználók mintáiból és szokásaiból, hogy intelligensebb, személyre szabottabb szolgáltatásokat nyújthasson.

Az ígéretek szerint videós hívásokat végezhetünk általa, filmeket nézhetünk vele, és még a házi kedvenceinkről is gondoskodik, esetleg fényképeket küld róluk a munkahelyükön ülő gazdiknak.

Ha az termék valóban olyan jól működik, mint ahogy azt a promóvideóban is láthatjuk, az Amazon hangvezérlésű Alexája után ez lehet a következő lépés egy fejlettebb, jövőbelibb otthonhoz.

A robot felépítésének és képességeinek részleteiről, illetve áráról a Samsung egyelőre nem közölt részleteket.