2023.5.22 11:33
Olvasási idő 0:57
Maier Péter

Van most egy olyan trend a kardszárnyú delfinek körében, hogy hajókat süllyesztenek el

TECH-TUDOMÁNY ÁLLAT ÁLLATVILÁG

Állítólag egy traumatizált példány oktatja és motiválja a társakat, hogy csapjanak oda a hajóknak.

Három hajót is elsüllyesztettek kardászárnyú delfinek az Ibériai-félsziget partjainál a Live Science cikke szerint, a szakértők arról számolnak be, hogy ez egy új viselkedés, ami elterjedt az állatok között. 

Május 4-én három kardszárnyú delfin, két kisebb és egy nagy állat támadt egy jachtra, amelynek tönkretették a kormánylapátját, majd a hajó el is süllyedt. A szemtanúk szerint be volt osztva a munka: a két kicsi a kormánylapátot célozta, a nagy pedig lökdöste a járművet.

Egy orkaborjú úszik az anyjával a The Marineland Animal kiállítási parkban 2013 decemberében Antibes-ban, Franciaországban Forrás Didier Baverel/WireImage

A kicsik a nagy példáját követve jártak el, a szemtanúk szerint olyan volt, mintha tőle tanulták volna meg a módszert.

Emberi sérülés nem történt, a partiőrség kimenekítette a legénységet, mielőtt a hajó elsüllyedt. 

Két nappal az eset előtt hat kardszárnyú delfin célzott be egy másik hajót, az egyik utas arról számolt be, hogy 5 borjú és egy anya volt, aki arra tanította kicsinyeit, hogyan kell rárontani a jármű kormánylapátjára.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te felismered az állatokat ürülékükről? 💩 REFRESHER-KVÍZ: Te felismered az állatokat ürülékükről? 💩 2023.9.2 9:14

2020 májusában számoltak be arról először, hogy kardszárnyúak hajókat ostromolnak, azóta egyre gyakoribbak az ilyen esetek. A támadások hasonlóan zajlanak mindig, a kormánylapátot célozzák meg, majd visszavonulnak, ha leállították a járművet. 2020 óta nagyjából 500 ilyen eset történt, ebből 3 végződött a hajó elsüllyedésével.

Érdekesség, hogy ez a viselkedés nemrég tűnt csak fel a kardszárnyúak körében. A szakértők szerint egy White Gladis-nek elnevezett példány egy traumatikus életesemény miatt válhatott ellenségessé, és ezután kezdte tanítani fajtársait arra, hogyan kell járműveket támadni. Erre a funfactre természetesen a mémkultúra is felfigyelt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Saint Hoax (@sainthoax) által megosztott bejegyzés