ma 2026.8.31 15:20
Olvasási idő 2:17
Jókay Kristóf

Magyar Péter: az iskola legfontosabb feladata gondolkodni tanítani a diákokat

Magyar Péter: az iskola legfontosabb feladata gondolkodni tanítani a diákokat
Forrás MTI/Katona Tibor
TÁRSADALOM LANNERT JUDIT MAGYAR PÉTER OKTATÁS

Lannert Judit és Magyar Péter is beszédet mondott egy nagykanizsai gimnázium tanévnyitóján.

Az iskola legfontosabb feladata, hogy a diákok a lehető legjobban megtanuljanak gondolkodni, kritikusan gondolkodni - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott országos tanévnyitó ünnepségen, írja az MTI.

Magyar Péter azt mondta: a kritikus gondolkodás mellett a diákok megtanulhatnak az iskolában egymásért kiállni, csapatként működni, embernek lenni mindig, minden körülményben. Egy iskola feladata az, hogy ebben segítse a diákokat - hangsúlyozta a kormányfő.

Hozzátette: nem az a legfontosabb, hogy a tanulók a legjobb kémikusok, fizikusok legyenek, a legjobbak matematikából vagy történelemből, nem is az, hogy mindig mindenben egyetértsenek egymással és tanáraikkal, és főleg nem az, hogy mindig csendben legyenek. Azt mondta, a tanulók sok mindent elfelejtenek majd a tanultakból, de az emberséget, a barátságot, a hazafiságot, a kritikus gondolkodást, egymás segítését bizonyosan nem.

Magyar Péter miniszterelnök érkezik az országos tanévnyitó ünnepségre a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba 2026. augusztus 31-én.
Magyar Péter miniszterelnök érkezik az országos tanévnyitó ünnepségre a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba 2026. augusztus 31-én. Forrás MTI/Katona Tibor

A pedagógusokhoz fordulva Magyar Péter kijelentette, pontosan tudják, mi a feladatuk: az iskolaépületek felújítása, új kollégiumi férőhelyek létesítése, ehető menzát nyújtani a diákoknak, segíteni a tanárokat, pedagógiai asszisztenseket, minden oktatásban dolgozó munkatársat. Kiemelte: hallják és értik a felhívást, emlékeznek a vállalásukra, ezért hamarosan bejelentik majd az ezzel kapcsolatos béremelést.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-TESZT: Te Magyar Péter melyik kommentje lennél? REFRESHER-TESZT: Te Magyar Péter melyik kommentje lennél? 2026.8.16 8:59

Magyar Péter rögzítette: csak akkor lehet sikeres, sokkal sikeresebb Magyarország, ha több időt, energiát, költségvetési forrást fordítanak az oktatásra, ha elismerik az oktatásügy és az egészségügy abszolút primátusát. A kormány ezt a két területet helyezi a középpontba, mert a 21. században csak és kizárólag egy tudásalapú ország lehet sikeres, ez pedig különösen fontos a mesterséges intelligencia korában - közölte.

Magyar Péter beszédében a diákokhoz szólva azt kérte, kérdezzenek, ha valamit nem értenek. "Ne félj, próbáld ki, mert a kérdésekből lesznek válaszok" - biztatta a tanulókat, hangsúlyozva, mindezt ne bántóan, udvariasan és a saját okulásból tegyék.

Fontosnak nevezte az olvasást is, szerinte legalább egy könyvet érdemes keresni a tanév során, amit érdeklődésből kell elolvasni. "Egy könyv néha olyan helyre visz el benneteket, ahova másképp soha nem jutnátok el" - mondta, majd felsorolta élete kedvenc könyveit.

Lannert Judit is beszédet mondott

A tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is felszólalt. Lannert azt mondta, olyan oktatást szeretne a kormány, ahol nem dirigálnak, nem azon törik a fejüket, hogyan lehet még több követelményt támasztani, még több terhet tenni mindenkire, hanem azon, hogyan lehet olyan közös fejlődési utakat kijelölni, amelyek a pedagógusokat és a gyermekeket egyaránt szolgálják.

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter érkezik az országos tanévnyitó ünnepségre a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba 2026. augusztus 31-én.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter érkezik az országos tanévnyitó ünnepségre a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba 2026. augusztus 31-én. Forrás MTI/Katona Tibor

A kormány azt szeretné, ha az iskola a kreativitás tere lenne diáknak, tanárnak egyaránt, ahol a nyugodt fejlődés biztosított, és ahol a diákok megtalálják az őket érdeklő területeket, azokat a foglalkozásokat, amelyekben örömüket lelik - tette hozzá a miniszter. Kiemelte, fontos a tudás, de talán még fontosabb az érdeklődés, a motiváció felkeltése és megtartása.

Kiemelt tartalom
A miniszterelnökünk és az "influenszerkormányzás": hogyan formálja át Magyar Péter a politikusi szerepet a közösségi médiában? A miniszterelnökünk és az "influenszerkormányzás": hogyan formálja át Magyar Péter a politikusi szerepet a közösségi médiában? 2026.5.17 9:47

Lannert Judit felidézte, alig több mint száz napja a kormány célként fogalmazta meg, hogy "több levegőt juttasson az iskolába". Mint mondta, a nyár rövid volt, de sok kisebb lépést megtettek, aminek a hatása érezhető lesz. A szakmai és vezetői autonómia megerősítése, a kevesebb adminisztrációs feladat, a színesebb taneszközkínálat elindítása, a kevesebb kötelező mérés mind azt szolgálja, hogy az iskola gyermeknek, diáknak, felnőttnek egyaránt jobb hely legyen - hangoztatta.

Olyan intézmények kellenek, ahol a korai gyermekkortól a felsőoktatásig egységes szemlélet hatja át az oktatást, amely esélyegyenlőséget biztosít, ahol senki sem kerül hátrányba csak azért, mert oda született, ahova - közölte a miniszter, aki a lexikális tudás elsajátítása mellett kiemelte a problémamegoldás, a különböző helyzetekhez való alkalmazkodás fontosságát.

Lannert Judit bejelentette, hamarosan béremelést kapnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítők szakemberek.

A gyerekeket segítő, befogadó és támogató iskola szerepét hangsúlyozva a miniszter közölte, a hétköznapi iskolai történésekre is figyelmet kell fordítani, különösen a nehézséggel küzdő és nehezen beilleszkedő gyerekek esetében.