tegnap 2025.9.8 12:39
Olvasási idő 0:35
Szécsi Krisztián

A hétvégén felavatták a Vatikánban a katolikus egyház első millenniál szentjét

TÁRSADALOM KERESZTÉNYSÉG

Carlo Acutis 2006-ban, 15 éves korában hunyt el leukémiában.

A Vatikánban vasárnap szentté avatták Carlo Acutist, a 2006-ban, mindössze 15 évesen leukémiában elhunyt olasz fiút, aki „Isten influenszereként” is ismertté vált. Avatása több ezer hívő előtt zajlott a Szent Péter téren, és azzal a katolikus egyház történetének első „millenniál” szentjévé vált – írja a CNN.

A Londonban született, de Milánóban nevelkedett Acutis már fiatalon erős hitéről volt ismert: zsebpénzét a hajléktalanoknak adta, kiállt az abuzált fiatalok mellett, és még vallásos nevelés nélkül is mély kapcsolatot alakított ki a katolikus hittel. Igazán nagy figyelmet azzal vívott ki magának, hogy számítógépes tudását úgy állította az egyház szolgálatába, hogy honlapot készített a világszerte jelentett csodák dokumentálására, amivel igazi úttörőnek számított a katolikus egyház digitális térben való megjelenésében.

Acutist 2020-ban avatták boldoggá, miután közbenjárásának tulajdonították egy brazil fiú csodás gyógyulását. Holttestét Assisiben helyezték el üvegszarkofágban, farmerben és sportcipőben, ami ma is látogatható. Szívburkának egy darabját azonban kiemelték a testéből és szent relikviaként őrizték meg.